Légzéstábor, önköltséges hétvége a Pilis ölelő karjaiban. Három nap, három oktató, plusz még egy szervező, és semmi egó-játszma. Ugye a jó példa, a jó hír is hír?
Azt tapasztaltam, hogy legyen bár buddhista, keresztény, jógás, bármiféle és bármennyire spirinek címkézett együttlét, a résztvevők mindjárt az elején klikkekre osztódtak, a vezetők tévedhetetlen, mindent tudó és kontrolláló guruként viselkedtek. Itt pedig nem szégyellte senki, ha nem tudott valamit, például edző létére nem képes látványosan magasra emelni a lábát, ha pedig elméletről volt szó, legfeljebb rámutatott arra, akitől szerinte kérdezni érdemes. A negyedik tanár váratlanul mégsem tudott eljönni, hát rugalmasan szétosztották a feladatait, amihez csak ő ért, ahelyett pedig spontán betettek más témát, a fennmaradó időben teret adtak egy-egy "tanítvány" felajánlott tudásának is. Hatalmi játszmák helyett gördülékeny együttműködés egymással, velünk. Mindenki mindig a helyén volt. Meleg mosoly, szívből jövő kedvesség, figyelem és együttérzés áradt belőlük, valamint az "anyánk helyett anyánk" szervező lánykából. Ettünk-e eleget, jól aludtunk-e, fázunk-e, nem vagyunk-e szomjasak, fáradtak...? Ha nem szeretem, ne erőltessem a jógát, válasszak a többféle tai chi, chi kung, meditáció és légzőgyakorlat közül. Akinek az óráját így elkerültem, sértődés helyett megértően viszonyult.
Tekintélytiszteletet csak nyomokban tartalmazok, így jelentősen hozzájárult a komfortérzetemhez, hogy ilyesmit senki nem próbált kierőszakolni belőlem.
A reggeli teaszertartás elbűvölt, az oktató apró csészékkel, szűrőkkel babrálásában gyönyörködés, a megszületett kortynyi selymes ital kárpótolt a korai ébredésért. A napirend jól kitalált, egyensúlyban volt a pihenés és a mozgás. Este sok játék, lelki gátak lazítása és/vagy vihogás, sírva-nevetve fetrengés. No meg rengeteg jó- és sokféle élelem. A nagy zabálás... majd felfúvódva jajgatás. Egész nap feszülő bendővel volt csak igazán kihívás a légzőgyakorlatoknál elhangzó tanács: lazítsd el a hasadat! Nagy társaságban jól esik az étel, a mások előtt kipakolt lekvárok, kencék, egyéb finomságok, a körülvevő jóízű falatozás látványa erőn felüli kipróbálásra csábítanak. Szép kihívás lett volna az asztali önmérséklet gyakorlása is, ebben magam is csak végszükségben, a harmadik napon jeleskedtem.
A hermetikus filozófia igazolása, hogy ahol a társadalom, ott a kisebb csoportok széthúzása is jellemző. Itt mégse maradt magára a korábban ezt tapasztaló idős, nehéz természetű társunk sem, valaki mindig akart tőle valamit, vagy legalább meghallgatta, amit ő szeretett volna mondani. Nem szigetelődött el a liberális, és a nemzeti sem. Néhányukat korábbról ismerem, észleltem már rivalizálást, hasonló vacakságokat. Egyszóval a csapat világnézetben, életkorban, habitusban is vegyes volt, minden adott a klikkesedéshez, kirekesztéshez. Máshol, máskor, más vezetőkkel. A hétvége e szempontból is szerencsés konstelláció alatt telt. Meggyőződéssel vallom a népi bölcsesség igazságát, miszerint is a fejétől bűzlik a hal. Vagy nem szaglik, mert a jelen lévő vezetők játszmanélkülisége a követők egóját sem inspirálja.
Hogy ők hárman milyenek otthon, azzal nincs dolgom. Elegendő, hogy éppen jól estek egy hétvégére. Ahogy a záró értékelésnél mondtam: őszintén tisztelem ami bennem még kevés, ez pedig a rugalom.
Utószó (2014.05.07.)
Mottó:
"Amit szeretsz és
amit gyűlölsz: benned él.Szavad rólad szól." (Fodor Ákos)
Naná, hogy ottfelejtettem az edzőcipőmet! Talán azért, hogy így találkozhassak a távol maradt negyedik oktatóval, akivel korábban soha. Hétköznap a zajos Nyugati téren. A forgóórától az aluljáróig sétálva néhány mondatot váltottunk csupán, annak felét is a töprengése tette ki arról, vajon miféle tanítás állhat az őt távol tartó események mögött...
Mégis többet értett a jelenemből, több használható, hiteles biztatást adott, mint amennyit a köröttem élők, olvasók, "guruk" többsége. Valamiért az emberek - ha ugyan felfigyelnek bármire - azt hiszik, hogy nem tudok egyedül félni, magamat sajnálni, és ebben akarnak jól segíteni. Mások az ábrándjaikat vetítik rám (is), bátorságról és szabadságról rajonganak. Kiváló módszerek arra, hogy se magunkat, se a másikat ne kelljen együttérzéssel szemlélnünk, meglátnunk valójában úgy, ahogyan van.
Mindössze néhány perc volt. Nem bírtam tovább ennyi tiszta figyelmet elviselni. Fura ugye, hogy a legtöbben nem vagyunk hozzászokva, nem tudjuk kezelni, megijedünk? Mint kinek sietős a dolga, elbúcsúztam, csak egy pillanatra fordultam vissza odavetni, lehet hogy indulásom előtt még megkeresem. "Legyen úgy", és mosoly.
Ma reggel írtam a Zazen-ben, hogy talán-talán felváltják életemben a névtelen vagy felkapott, ön- vagy közjelölt mesterecskék helyét az alázatos tanítók.
Bárcsak tartani tudnám az irányt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése