"Meghallgatni valakit annyi, mint belé helyezkedni, mialatt beszél. Belehelyezkedem egy olyan lénybe, kinek lelkét megcsonkította a szerencsétlenség, vagy akit a lét közvetlen veszélye fenyeget, nem kevesebb, mint megsemmisítenem tulajdon lelkemet. Ez sokkalta nehezebb, mint egy örömben élő gyerek számára az öngyilkosság. Így a szerencsétleneket senki nem hallgatja meg. Hasonlóak ahhoz az emberhez, akinek nyelvét vették és aki pillanatra elfeledné hiányosságát. A szerencsétlenek ajka is mozog, de hangjuk senki fülét el nem éri. Hamarosan maguk is lemondanak hát mindenfajta beszédről, biztosan tudva, hogy úgy se hallják őket.
Emiatt nincs remény a magisztrátus előtt álló csavargó számára. Ha dadogása mögül ki szakad is valami szívet tépő, azt sem a bíró, sem a közönség meg nem hallja. E kiáltás némább a némaságnál. És a szerencsétlenek szinte kivétel nélkül hallgatnak egymás között is. És minden szerencsétlen az általános közöny súlya alatt igyekszik, - hazugság vagy tudatlanság árán - még önmaga előtt is elnémulni."
(Simone Weil : Ami személyes, és ami szent)
"Mivel senki nem kíváncsi a másikra, ezt tudván szerepet játszunk, hogy elfogadjanak. És megfordítva: mivel magunkra se vagyunk a felszínen túl kíváncsiak, másokra sem, és így mind szerepet játszunk, hogy elfogadjanak."
(Pelegrina)
"Nem azt olvassuk, amit a másik ember ír, nem azt halljuk, amit mond, többnyire a saját elménkben lapozgatunk. A legtöbb ember képtelen a párbeszédre, nem tud elszakadni saját belső monológjától, nem arra reagál, amit a másik közölni szeretne, de a saját kivetítéseivel, démonaival, angyalaival beszélget. Ezért igaz a bölcsesség, hogy ha úgy tűnik, két ember megérti egymást, az csakis félreértés lehet."
(Pelegrina)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése