2013. szeptember 29., vasárnap

A tarot Bolondja: Az a zűr, amit magad után hagytál...

Ha megkérdezel, melyik az a lap a tarot-kártyában, amelyet legjobban szeretek, azonnal felelek: A Bolond. 
Hogy mit jelent, inkább sejtem, mint tudom. Bár jó pillanataimban én is Bolond vagyok.
A Bolond lehet naiv gyerek vagy infantilis hülye - de lehet bölcs is.
Hamvas azt mondja, Bolond az, aki „nem számít", mert kívül áll az emberi játszmán, amelyeket a hatalomszomj irányít.
A Bolondnak nincs énje.
Fogorvosomnak, ha nagy beavatkozásra készül, csak azt mondom a hátrabillentett székben:
- Doktor úr! Én csak arra kérem, mondja meg, hogy körülbelül meddig tart az egész!... Én addig elmegyek, és ha készen van, visszajövök!... Maga csak nyugodtan dolgozzon, fúrjon, véssen, faragjon a számban, és ha szüksége van rám, szóljon, és itt leszek!
És ez tényleg így történik.
Ilyenkor a számmal és a fogsorommal nem vagyok teljesen azonos.
Mintha nem is az enyém lenne.
(Meg tudom tenni, mert a szám érzéstelenítve van, s ez csupán egy pszichológiai mutatvány.)



Ha szomorú vagyok, rá tudok nézni a szomorúságra úgy, mintha valaki ottfelejtette volna. Egy idegen batyu. Tudom persze, a józan eszemmel tudom, hogy nekem most szomorkodnom kellene, de nem teszem, mert nem az enyém. Csak akkor lesz az enyém, ha az én-em azonosul vele. Akkor lesz az „én szomorúságom" - de mivel az én-em éppen nincs itthon, mert szabadságra küldtem, nincs, aki ezt a szomorúságot átvegye.
Ez a Bolond.
A kártyán éppen egy mély szakadék felé tart, és boldogan táncol, vállán batyu, minden vagyona, és egy mérges kutya a nadrágjába harap, de ez sem érdekli. Veszélyben van, de ő fütyörészik. Nem érdekli a halál.
Nem félti a nadrágját, mert nem az övé - és nem félti az életét sem, mert nincs aki meghaljon benne.
- Maga nem él a földön! - mondta egyszer a marxista professzorom.
És igaza volt.
A Bolond száma a Nulla.
Titokzatos szám.
Lehet semmi - de ha az egyes után írod, tíz lesz belőle.
Néhány „semmit" hozzáírnak a bankszámládhoz, és dúsgazdag ember leszel.


„Bolond" volt a drága jó öreg Dóra néni.
Zsidó volt, de nem járt templomba. Egyszer azonban húsvétkor mégis csak fölkerekedett, felöltözött szépen, felvette a virágdíszes, tollakkal, mütyürökkel díszített fekete kalapját, fehér csipkeblúzát és fekete cérnakesztyűjét - és elment a Dohány utcai zsinagógába, imádkozni.
Nagy tömeg volt, persze, s mivel nem volt előjegyzett helye, nem tudott bejutni.
- De elöl vannak még üres székek! - mondta az ajtóban álló férfinak.
- Nincsenek.
- De látom! Innen látom, uram!
- Azok ott mind bérelt helyek, asszonyom. Dóra néni feldühödött, és azt mondta:
- Ide hallgasson! Én magukhoz soha többé nem jövök!... Mondja meg a főrabbinak, hogy átmentem a bazilikába!
Át is ment. És oda járt, élete végéig. Imádkozta a mi-atyánkot és a hiszekegyet, nyelvére vette a szent ostyát, és rendszeresen gyónt is.
Mindent elmondott a papnak, őszintén, csak azt az egyet nem, hogy ő nem római katolikus, hanem zsidó.
Nem kérdezték, s ő ezt lényegtelennek tartotta.
Arról sem beszélt, hogy hálószobájában egyetlen „szent kép" van: egy táncoló, fuvolázó Krisna, vidám szeretőivel, a nagy mellű gopikkal. Egy kopasz fiatalembertől kapta, amikor beállt közéjük táncolni a Rottenbiller utcában, és vidáman rázta velük a csengettyűket. „Imádok - mondta - színes hálóingben táncolni!"
Mert kapott az egyiktől egy ilyen hacukát, és a homlokára piros pöttyöt festettek, a rúzsával.
„Hare Krisna, Hare Mózes, Hare Krisztus, Hare Dóra!" - énekelte Dóra néni a sáfrányszínű forgatagban, olyan önfeledten, hogy néhányszor vissza kellett tolni a kilazult műfogsorát. Még a cipőit is levetette; harisnyában táncolt az utcán.
- Ezt a képet nagyon szeretem, mert olyan vidám rajta ez az édes Krisna! - mutatta büszkén az ágya fölötti színes szentképet.
-  Dóra néni - kérdeztem. - Mit szól az Isten, hogy maga ennyiféle helyre jár imádkozni?
-  Isten?! - Sokdioptriás szemüvege mögött óriásivá tágult sötétkék szembogara.  - Isten  az nincs  ott!...
Az itt van! - és keszeg, csontos mellére mutatott. - Bárhová megyek, én viszem magammal, mindenhová. Örüljenek, ha jövök!
Amikor meghalt, bizonyára nevetve nézte a túlvilágról, hogy sem rabbi, sem pap nem temette el őt. Senki nem vállalta, csak Winter Béla elvtárs, cipész, a lakóbizottság kommunista elnöke.
Bár párttag sem volt a néni, csak egy bölcs ember.
Az sem véletlen, hogy ez a primitív szónok, akinek pocsék beszédtechnikája volt, és arról az űrről akart beszélni, amit Dóra néni gazdag lényének hiánya hagyott bennünk, lakókban, azt mondta:
- Az a zűr, amit magad után hagytál, örökké itt marad, közöttünk.
Ilyen a tarot „Bolond"-ja.
Nem tartozik sehová.


Amikor elindultam az írói pályámon, azt írtam az íróasztalom fölé: Maradj fölösleges!
Így aztán soha senkihez nem tartoztam. Sem párthoz, sem szövetséghez, még valláshoz sem. Szeretek templomba járni, még akkor is, ha télen hideg van benne. Mindegy, melyik templomba. Nemcsak napközben ülök néha a padsorok közé, hanem akkor is, ha istentisztelet van. Együtt imádkozom a hívekkel. Az istenélmény más és más hangulatával találkozom a református, a baptista, a katolikus, az evangélikus templomokban, vagy az évezredek ősi világát idéző zsinagógában.
Úgy vagyok, mint Dóra néni: ha a más vallású embereket nem kell hivatalból megvetnem és gyűlölnöm, én minden hitvilágban megtalálom a fölfelé vezető ösvényt.
De ez bennem van - önmagamban. Ha jó állapotban vagyok, úgy élek, mint a részegek. Szemmel nem láthatóan és műszerrel kimutathatatlanul, de egy kicsit a föld felett lebegek.
Szeretek létezni. Még a fogorvosnál is. (Ott azért nem annyira...)
Élvezem a hóesést, a hideget, a meleget, a tengert és a hegyeket.
A temetések nem borzasztanak. A gyászban sok szépség van. S az átváltozásban, a búcsúban, a fájdalomban mindig megérzem a magasabb világ jelenlétét. Lelkünk soha-sincs olyan közel az örök Valósághoz, mint a temetőben. Itt vége az őrületnek, a káprázatnak és a hazugságnak, és a lét épp olyan meztelenné válik, mint a megszületés pillanatában. Nincs már gazdag és szegény, ellenség és barát - a falak leomlanak, és megszűnik az esztelen loholás. Jó illat van a temetőkben, és az emberek utólag szeretik egymást.
Nem tudok elképzelni nyugodtabb és igazságosabb pillanatot, mint amikor egy „nagy ember"-t vagy egy gazdagot temetnek.
Ott fekszik szépen, nyugodtan, szegényen és kis emberként, mellén összetett kezekkel. Végre nem kell neki loholni és igyekezni - pihen.
Még az arca is kisimult. Halálunkban megszépülünk - vetted észre? Ha kórházba kerülök, hamar otthon érzem magam.Könnyen szerzek barátokat idegenek között.
A Bolond a Nulla, aki „nem számít".
A szabad ember.




A Bolond úgy látja, hogy minden ember rögeszmés. Rögeszmés az, aki azt hiszi, hogy csak neki van igaza: a többiek vagy tévednek, vagy hazudnak. A Bolond úgy látja, hogy mindenki tele van mániával, félelemmel, önzéssel, vaksággal, nagyot akarással, sóvárgással, elvekkel, szüntelen önigazolással - valami mindig kell nekik, és ezért odadobják a szabadságukat.
A Bolondot nem lehet megbántani. Legfeljebb azt mondják neki: te bolond vagy!
De ezt ő úgyis tudja magáról.
A Bolond kétféleképpen látja az embereket. 
Az egyik: hogy a maga módján mindenkinek igaza van.
A másik: hogy senkinek sincs igaza.
Ez lényegében ugyanaz. Nincs különbség.
Olyan, mintha azt mondanád, hogy a végtelenül sok egyenlő a nullával.
„A rend: a rendetlenség végösszege" - mondja a kínai.
Nincs olyan őrület, amelyben a Bolond ne tudna eligazodni.
Tudja, hogy amíg a többiek nem lesznek hozzá hasonló bolondok, két erő irányítja őket.
Az egyik a mohó önzés. A birtoklási vágy. A másik a vak hatalomszomj.
Ezt persze különféle ideológiai köntösökbe csomagolják. Az izmusok, a hitek, a történelmi és filozófiai eszmék és világnézetek nem egyebek, mint jelmezek és maszkok. A Bolond ismeri az emberiség hatalmas jelmeztárát. Minden emberen van egy jelmez és egy maszk, melyet mohó ambícióval és ravasz önvédelemből visel. És ami a lényeg: fogalma sincs róla, hogy rajta van! Nem tud róla. Ez nemcsak kellemetlen, de roppant vicces is. Magára hazudja, de olyan hipnotikus erővel, hogy elfelejti, hogy ő egyáltalában nem az, akinek hiszi magát. Ezért nem is érdemes vele sem hitről, sem eszméről, sem világnézetről vitatkozni, mert úgysem azt éli. Ő valami egészen mást él, és másban hisz, mint amiről hiszi, hogy hiszi. És nincs veszedelmesebb dolog, mint figyelmeztetni valakit, hogy hazugságban él. 
Ilyenkor ölni képes.
A hite nevében, persze.
Az eszméi nevében.
Ezt hívják pártcsatának, ideológiai vitának vagy vallásháborúnak.
Egyik sem azt mondja, hogy kell a pénzed, a hatalmad, az országod és a feleséged - hanem azt, hogy „az én egyedül igaz ideológiám nevében téged most szépen és nemesen és hősiesen megöllek".
Egyetlen történelmi kor sem arról szólt, mint aminek vélte, s főleg hirdette magát. (Lásd: Az ember tragédiája.)
A Bolondok így látják.
A rabbik, akik Isten nevében elítélték Jézust, nem voltak istenhívők. A keresztény középkor nem volt keresztény, a kommunizmusban nem volt kommunizmus.
Ma nincs „demokrácia" - nem is lesz soha.
Minden beszélés: mellébeszélés.
A Bolond tiszteletben tartja a hazugságot.
Bólogat. Nem azért, mert bárkivel egyetért, vagy bármit is tagad, hanem ezért, mert tudja, hogy ennek az emberi színjátéknak, melyet itt rendezünk a földön, nincs igazi valósága.
Egy véres vitában egyetlen oldalnak sincs „igaza" - mert az igaz középen van.
Nem a kettő között, kiegyezéses fele-fele alapon - hanem ott, ahol nincsenek ellentétek, csak az isteni teljesség van.
Az igazság nem a forgó kerék peremén, a két véglet valamelyikén - hanem a közepén van.
A tengely körül forog a lét.
Teljesen mindegy, hogy egy ringlispílen melyik lóra vagy hintába ülsz: mindegyiket a Közép forgatja.
A Bolond ott lakik.
És derűsen és sajnálkozva figyeli a pörgő világot, melynek egyre jobban recsegnek az eresztékei.
A Bolond tudja, hogy az ő országa nem e világból való.
Úgy él itt a földön, mint egy átutazó, vagy egy követségi alkalmazott a gyarmatokon, aki tiszteletben tartja a bennszülöttek hiedelmeit.
De nem akar senkit sem „leleplezni".
Pláne meggyőzni!
Nem „foglal állást", és nem avatkozik a helyi lakosság ügyes-bajos dolgaiba, nem vesz részt a szüntelen zavargásokban és vitákban - mert tudja, hogy itt minden eszme: rögeszme.
Ha valaki Napóleonnak képzeli magát, a Bolond nem világosítja föl, hogy ő nem az. Nemcsak azért, mert ez veszélyes lehet, és az őrült úgyse hinne neki, és lelőné, hanem azért is - és ezt jól értsd meg, ha a Bolond fejével akarsz gondolkodni! -, mert ő még az igazi Napóleont sem tartja egészen Napóleonnak! Száműzötten, Szent Ilona szigetén, amikor már kihullottak a fogai, gyomorpanaszai voltak, csúnyán elhízott, rossz leheletű, impotens roncs lett, amikor a világ elfelejtette, és neve szitokszóvá vált, ő is kezdte már kapiskálni, hogy ezzel a napóleonsággal valami baj van.
Rájött, hogy egy téves eszme áldozata volt. Csak nem tudta azt mondani, hogy „Főorvos úr, kérem, tessék engem hazaengedni, de lehetőleg ne Párizsba, ahol utálok már lenni, hanem vissza Korzikára, az anyukámhoz, mert én fölébredtem, kérem szépen! És nekem ott volt utoljára jó." Ezt nem tudta elgondolni sem, mert a világ még ebben a pisis emberi roncsban is a régi szerepét látta. A franciák gőgös emlékezetében még mindig a dicsőséges őrült él, és nem az a szerencsétlen, vesztes ember, aki valójában volt.
És ha valaki manapság Napóleonnak hiszi magát, rögtön a dicső plakátfigurát rántja magára - két ujját büszkén a mellényébe dugva -, mert annyira még egy őrült sem őrül meg, hogy csóró, szerencsétlen, vesztes embernek képzelje magát.
Ennyire azért nem hülye senki.
A Bolond istene - mint Dóra nénié - a szívében él.
Bárhová megy, bármilyen világba csöppen: jön vele.
Istenéhez külön drótja van - s ezt a jókedve és szabadsága tartja karban.
Tudja, hogy ami nem szabadság, az nem is lehet igaz.



„Közösség ott van - mondta az elüldözött, magányos és elfelejtett Hamvas Béla -, ahol én vagyok."
Ő egyedül.
Tiszapalkonyán, egy anyagraktárban, ahol dolgozott, ott volt a szép és értelmes Magyarország. És amikor áthelyezték máshová, vagy Szentendrére menekült kertészkedni, vitte magával a hazáját.
Mint Dóra néni.
„Közösség - mondta - ott van, ahol én vagyok."
Ez a Bolond."
(Müller Péter: Varázskő, forrás: azurelefant.blogspot.hu)



"Nézz meg mindent, s ami jó, tartsd meg." 
Kép: Férfi, hátán batyuval, kezében bottal lép, mögötte a kutya ráugrik, és 
nadrágját kitépi. Felirat: A bolond. 
 E mátrixnak nincs száma. Nem tudni, hogy O vagy pedig 22. A tarot nagy problémája. Egyesek úgy értelmezik, hogy mint egyes kártyajátékban a páratlan, a Fekete Péter, a komikus figura, az asztrál a tizenharmadik, aki a közösségen kívül él és a kutyák nadrágját tépik. Ha a bolond tényleg bolond, akkor az, aki az ineptia mysteriiben szenved, a misztérium iránt való érzéketlenségben. Ennél nagyobb idióta nincs. Legyen és maradjon a kutyák martaléka. Ez az ember, mihelyt a kerítésen túl lévő dolgokról van szó, gyanakodik, hitetlenül hunyorgat és azt hiszi, valaki falhoz akarja állítani. Ez aztán a bolond! Ennek a batyujában tényleg csak rongy van, legfeljebb skatulya. 
Ilyen ember a történet területén bőven akad. Kik ezek? - Mindenki keresse ki legközelebbi szomszédai közül. 
De van más is, aki végre játékon kívül tud állni. Akinek már nincs "száma", s ezért nem tudni, O vagy 22. A tarot azt mondja, ez a végtelen utak vándora. A kutyák megugatják, de a kutyák azért ugatnak, mert elásott csontjaikat féltik. A bolond itt nem az úgynevezett jellem. A karakterhez korlátoltság kell. Csak meg kell nézni az úgynevezett 
jellemek arcán az eszelős és önhitt butaságot. A bolond itt türelmes. A vég és a kezdettelen. A megfoghatatlan és elérhetetlen. Nincs semmije, de nem is kell neki semmi. Nem épít házat. Az árokban alszik. Egy kicsit melankolikus, mint minden igazi bolond, de tudja, hogy ez a komikotragikumhoz tartozik. Csak semmi komolyság. A sors (kutya) 
megmarja, de ő nevet rajta. Senkit sem akar megváltani, önmagát a legkevésbé, főként nem géppisztollyal. Neki a szabadság igazán többet ér. Legfeljebb azon csodálkozik, hogy az emberek házakban, sőt városokban laknak és kutyákat, vagyis rendőrséget és hadsereget tartanak. A kutyák vigyáznak a Bábel toronyra, míg azt a villám szétzúzza. A bolond alig fél. A határok embere. Az elmúlás állandó jelenlététől felfokozott életheve. A bolondot az utolsó lépés érdekli, a határátlépés. Mi van tovább?"

(Hamvas Béla: Tabula Smaragdina)


2013. szeptember 27., péntek

Sztalker, az evilági Kharón

Mottó: "Jobb a keserű boldogság, mint a szürke, unalmas élet." 
"Az emberre néha azon az úton várnak a legnagyobb csodák, amelyre nem önszántából lép."  - (Sztrugackij-Tarkovszkij)




Sztalker, mint evilági révész viszi a reményt vesztett embereket a tiltott területre, ahol ismeretlen eredetű katasztrófa változtatta meg a fizikai világ megszokott törvényeit. Az út célja "A Szoba", amit mindenki el akar érni a Zónában, s ahová nem lehet a legrövidebb úton eljutni, még ha a szemünk előtt van is, csakis a hosszabb, akadályokkal, tanulni valókkal teli úton. Odaérve, mindenkinek a kívánsága teljesül, ám nem a maga és mások előtt nyíltan kimondott kívánság, hanem a legtitkosabb, legbelsőbb...




***


Itt, a két csillagozott rész között összegzem majd az észrevételeket, ha itt lesznek ... és  a facabookon már vannak.

Számomra a film kulcskérdése "A Szoba". Különös, hogy az Író, éppen a művész az, aki cinikus a Zóna sajátos törvényeivel kapcsolatban, és a Tudós az, aki mindezt komolyan veszi, igaz, a megrögzött szokásaihoz ragaszkodva magával hozza a műszereit is, megmérni a csodát. Végül nem megy be a szobába, nem mer önmagával, és a legbelsőbb vágyaival szembenézni.
Az is kiderül, hogy már évek óta arra készül, hogy felrobbantsa a szobát, mert nem csak az egyénre, de veszélyes az emberiségre nézve, hiszen bárkinek a legtitkosabb kívánsága teljesül ott. Én úgy hiszem, ugyanez a helyzet a mostani ún. spirituális mozgalmak hurráoptimista, mindjárt elöjövő, vagy már el is érkezett Aranykort, békét, általános szeretetet hirdető eszméivel is...  Érdekes, hogy bár ezen a területen nem szabad visszafelé menni, őt mégis engedi a Zóna, amikor a robbanószert tartalmazó hátizsákjáért - ez egyszer megszegve a szabályt - visszamegy. 
Végül még se robbant. S talán ezért hagyta a Zóna is (jobb híján, mint valami felsőbb intelligenciát említem) visszafelé haladni, mert valójában nem a szoba elpusztítása volt a legbelső vágya, hanem egy régi, személyes sérelem megbosszulása, rivalizálás, amely a célba éréssel sikerült - legalábbis részben, mert hogy még mit kívánt a feleségét egykor elcsábító főnökének, azt nem tudhatjuk. 
A film végén, a feleségével való beszélgetés során Sztalker elpanaszolja, hogy még soha senki nem mert bemenni a szobába, mert nincs az embereknek hitük. No igen, általában nem merjük magunk előtt se felvállalni legbelsőbb titkainkat, kendőzetlen önmagunkat, s ez gátol bennünket a fejlődésben...

"...mar a sorompo elott is kezdenek burjanzani a novenyek,jelezven,hogy kozeledunk a zonahoz...mindent beno a gaz...a tankokat is befonja...ujra nyilnak a viragok a zonaban de nem illatoznak...miert nem illatoznak...? mert mutansok?:mert ez egy alom?.......a KUT(mi teszi szeppe a sivatagot?...valahol egy kutat rejt...a zonaban a kut rettenetesen mely es ures,kiszaradt....illat nelkuli viragok,viz, nelkuli kutak..."


" Mindenesetre így illat nélkül, roncsokkal teleszórva is szebb, színesebb ez a rét, mint a szereplők sárbarna, kilátástalanul szürke, piszkos "valós világa". A megfejtésig valami más: A Sztalker kislánya pusztán az elméje segítségével poharat mozgat az asztalon (telekinézis), ez talán az ember anyagba beleragadt gondolkodásának felülmúlását szimbolizálja... Vajon van-e megmagyarázható oka annak, hogy a kislány mozgássérült és különös képességgel bíró lett? Van-e köze az apja "foglalkozásához"? Büntetés vagy áldás?"


"Nekem Jézus jutott eszembe. 
"Jézus monda néki: Mindaz, a ki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik:
Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó
 víznek kútfeje lesz ő benne." (Jn. 4.13-14) Míg csak az anyagi világban keressük a vágyaink megvalósulását, a boldogságot, a beteljesedést, addig meddők maradunk. Illat nélküli virágok, víz nélküli kutak. Elapadt források. Benő minket a gaz... vagyis a világi kívánságok, az elme, az ego fogjai maradunk. Nem virágozhatunk ki, nem válhatunk forrássá sem mások, sem magunk számára. Az igazi élet máshonnan ered, nem e világból való. Ezért nem nyújthat igazi beteljesedést és igazi boldogságot a Szoba. Az ego vágyai el vannak vágva a Valóságtól, az isteni rendtől, a Teljességtől. Ha az ÉN vágyam megvalósul, az elpusztít téged. Valahol ezért minden szereplő érzi azt, hogy oda nem szabad belépni. És jól érzik. Mert a valódi forrás nem a Szoba."


" nekem is eszembe jutott jezus...te olyan szepen kifejtetted...de itt egy masik erdekesseg:az Iro is a Prof. osszevesznek,csipkelodnek egymassal es ezutan kovetkezik egy noi hang, amelyik ezt mondja:'' És mikor beszélgettek és
vitáztak egymással...
Ő maga közeledett és
velük ment.
De az ő szemeik visszatartóztatának,
hogy őt meg ne ismerjék.
Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek,
a melyeket egymással váltotok?
és miért vagytok szomorú ábrázattal?
Felelvén az egyik, kinek neve..."


"Tarkovszkij Sztalkerében a Zónában lévő szoba,a célállomás, ami nem azt teljesíti amit kérünk, vagy hisszük h kérjük, hanem amire a szívünk mélyén valóban vágyunk /ld.Zordon (az előző sztalker) azt kéri -s el is hiszi, h erre vágyik- h az általa meggyilkolt testvére támadjon fel, másnap reggel mégis arra ébred, h meggazdagodott... így aztán felakasztja magát, s helyére az új sztalker kerül"


 " Egy idézet: "Mindenesetre ez a maguk
egész technológiája...
ezek a házak, kerekek...
és a többi hiábavaló fáradozás" - 
milyen fölösleges dolog lehet pl. egy olyan kislánynak, aki pusztán a hitével elmozgatja a tárgyakat... gyanítható, hogy a piramisok és sok más csoda is így épülhetett..."


"ahogy az Iro es a Prof. beszelgetnek nekem annyira oroszos,mondhatnam zamatosan oroszos...a ritmusa,a megszolitasok,a felutesek...tiszta Csehov"


" Milyen oriasi konyvtara van a sztalkernek.Nem tudjuk ki is o valojaban,de biztos,hogy abbol a bizonyos ertelmisegi elittbol"kivettetett..Szerintem diplomaja,sot erettsegije sincs (esetleg esti gimi de ez mar annyira fortelemes,hogy nem is ragozom)...CSAK konyvei vannak...CSAK felesegeCSAK egy kislanya...nem normalis !:)"


"Na igen, erről az jut eszembe, hogy Sztalker Bolond! Lásd tarot:   http://utkozben-ontheway.blogspot.hu/2013/09/a-tarot-bolondja-az-zur-amit-magad-utan.html"


"Mikor feltettuk ezt a filmet elhataroztam hogy a film megnezese elott es utan nem nezek utanna a neten...hanem megprobalom magammagam...hat most mar nagyon furdalt... es keresgeltem...talaltam....Mit gondolsz, miert csak 2 embert vitt magaval a sztalker,pedig a harom a buvos szam??? ... Hát Te voltál a harmadik!"

***


Hát jelentem, ez a film 30 év múltán nem lett sem rövidebb, sem vidámabb! Akkor bakfisként bírtam nehezen türelemmel, mára pedig az én agyam is a videóklipekhez szokott. Végigülése most is felért egy lelkigyakorlattal. Egyszóval nem egy Gyűrűk Ura. Vagy: "Lord of the Rings - Very Hard Version". A felmerülő gondolatok a mai, ún. spirituális áradatban szinte közhelyszámba mennek, a hetvenes évek kommunista Szovjetuniójában azonban még végiggondolni sem volt ajánlatos őket. A filmnyelvi kifejezés ma is "ütős", csak győzzük végigszemlélni békességgel.

A film szabadon megtekinthető itt: http://www.magyarvagyok.com/videok/28-Film/214654-Stalker-1979-PART1-FS-DVDRip-XviD-TAR-hunsub-avi.html

http://www.magyarvagyok.com/videok/28-Film/214655-Stalker-1979-PART2-FS-DVDRip-XviD-TAR-hunsub-avi.html

2013. szeptember 26., csütörtök

7000 !

... suttogta Micimackó, de csak halkan és finoman, hogy ne zavarjon vele senkit. 



Az oldalletöltések száma 7, a tarotban a diadalszekér, és három 0, a bolond, ezek szerint talán háromszorosan is bátor vagy vakmerő, és fölösleges bolondok vagyunk, bár nem értek a tarothoz sem ... hát izé... köszönöm, hogy társaim vagytok egy darabon ezen a bolondos utazáson :) 






2013. szeptember 23., hétfő

Csendsziget a Bródy Sándor utcában


Kívülről átlagos bérház, szépnek se mondható. Ám talán mégis az. Nem csak azért, mert belépve, a megszokott porolóudvar helyett zöld kertet látni padokkal, asztalokkal. És nem csak a színesre festett betonjárda teszi a hangulatot különössé. Van itt valami más is. A negyedik emeleten a Vipassana Magyarország Dhamma Háza, e sokat sejtető név mögött pedig egy apró lakás, abban egy barátságos, ugyanakkor puritán, jelképek és szimbólumok nélküli parányi szoba. Közös meditációra gyűltünk össze kilencen.
A szűkszavú írásos tájékoztató után nem tudtam, pontosan hová jövök, így rábíztam magam a résztvevő többiekre. Hamar kiderült, ez a program csak önszabályozásra képes embereknek való, nincs aki kívülről megtenné ezt helyettünk. Az első meditációs óra után mindenki hallgatásba burkolózott, hát én is, s így maradtunk az utolsó ülés végéig. Nem tudom, van-e erre szabály, mindenesetre a hosszú ebédidőben se léptünk ki a házból, nekem is jólesett maradnom. Ki pilleszéken ücsörögve, ki guggolva, mind ott sorakoztunk a gangon, tányérral kezünkben vagy ölünkben, zoknis vagy textilpapucsos lábunk a meleg kövön, csak a nap mozdulásával araszoltunk odébb, sütkéreztünk a zúduló fényben. Igen, hatalmas bérház, belváros, szűk udvar, ám a negyediken ömlött ránk a napsugár!
Ám a ház viselkedése az, ami igazán lenyűgözött. Emberek, állatok halkan élnek ott. Ilyen alkalmakkor biztosan. Csendes, nyugodt napot szántam magamnak ajándékba, és egészen különös módja volt annak, ahogyan ezt megkaptam. Egy ajtón kilépve valaki hangosabban köszönt a szomszédjára, ám ahogy meglátott bennünket, amint némán, egymásra se nézve ácsorogtunk a fényben, szája elé kapta a kezét, és csendesen folytatta. Valaki más pedig vendégeket engedett be, a folyosón haladva lepisszegte őket. Éppen alattunk napozott kint egy kutya, félszemmel a szemben levő ablakban mórikáló macskát figyelte... némán. A legalább ötvenlakásos házban a meditációs ülések alatt is tapintható, hallható volt a csend.
E parányi sziget méltóan várja a világ bármely részén tíz napos vipassana-alaptanfolyamot végzett, bármilyen világnézetű meditálókat, most is volt egy külföldi vendégünk. ... Várja, amíg tudja. A válság ide is elért, e kis lakás bérleti díjára, fenntartására sem gyűlik össze elég adomány.


A nap végén, távozás közben ránk buhantott a harmadik emeletet őrző kutya, jelezve, hogy tudja, vége a meditációnak. Azóta is azon merengek, hogyan létezhet ilyen harmonikus összhang egy ház, és az ő alkalmi vendégei között. Milyen jó, hogy van ilyen is!


2013. szeptember 20., péntek

Használati utasítás


"Szavaimmal nem egy tetszetősebb álomba akarlak ringatni, épp ellenkezőleg, fel akarlak rázni. Azt bizonyára magadtól is tudod, hogyan színezd ki az álmodat. Épp ezért - pillanatnyi érzelmi és mentális állapotodtól függően - szavaim egyszer nagyon gyengédnek és kedvesnek, máskor kevésbé gyengédnek és kedvesnek tűnhetnek." - (Adyashanti: Az üresség tánca)

Utazó vagyok, bár útjaim java - Weörest idézve - "mozdulatlan utazás". Tudásom folyamatosan - kedves Útitársaim, a ti hatásotokra is - formálódik, ám arra számítani lehet, hogy felvetéseim gyakran olyasmire mutatnak rá, amit nem akarunk látni.

Ez nem egy caminós blog, bár nyomokban tartalmazhat. A hasonló oldalak áradatában igyekszem, hogy ne váljék elringató ál-spiritualitás áldozatává. Valamivel keskenyebb úton járva (botladozva?), álomból ébresztgetem... leginkább magamat.

"Az Út, ahogyan van, nem ahogyan szeretnénk." (Vipassana, jelentése: úgy látni a dolgokat, ahogy azok valójában vannak, nem ahogyan szeretnénk.)

Egy ideje már ez áll az oldal bemutatkozó szövegében a fészbukon és a blogspoton is. El nem olvasása a felelősség alól nem mentesít. Szerintem reklamációnak helye nincs. 



2013. szeptember 16., hétfő

Sosem élsz oly teljesen...

Kaland

A Mester az életről tartott előadást. Egyszer - mondotta - találkozott egy pilótával, aki a második világháborúban munkásokat vitt Kínából Burmába. Az út hosszú volt és unalmas, a munkások szerencsejátékba kezdtek. Mivel nem volt még pénzük, az életüket tették kockára - a vesztes ejtőernyő nélkül kiugrott a gépből.


- Borzasztó - szörnyülködtek az elképedt tanítványok.


- Valóban - hagyta helyben a Mester -, de ez tette a játékot izgalmassá.
Később még hozzáfűzte:
- Sosem élsz oly teljesen, mint amikor az életedet teszed kockára.




A "Szentek" (részlet)

- Mi a foglalkozása? - kérdezte egy fiatalembertől a koktélpartin egy hölgy.
- Ejtőernyős.
- Az borzasztó érzés lehet - mondta a hölgy.
- Igen, vannak félelmetes pillanatok benne.
- Mesélje el nekem, mi volt a legborzasztóbb élménye?
- Azt hiszem, az - kezdte az ejtőernyős -, amikor egy gyepre estem, ahol ki volt írva: "A fűre lépni tilos!"

(Mindkét történet lejegyzője Anthony De Mello atya)


Nemzethelyzet 7. - Nemzeti társasjáték "pálferis" módra (remake 10.04.)

Mottó: "Köszönöm Uram, hogy elvittél oda, ahová nem akartam menni." (Krisztus utolsó megkísértése)

Hála az "Idegenvezetőnek", ez is egy tanulságos kaland volt. Hogy is mondják a bölcsek? Ami nem pusztít el, attól erősebbé válunk? Vagy legfeljebb világlátottabban halunk meg.




"Közösséget alkotni a közös harc nevében. Ez olyan közösséget formáló erő, amit újból és újból a mi manipulálásunkra használnak. Nevezzünk meg közös ellenségeket, ez lehet csoport, egyes ember, lehet akárki… és összefogunk. És érdekes módon ez az összefogás az összefogás miatt jó érzéseket kelt bennünk. Csak az az irány, amerre az agresszió megy, a másikat a megsemmisítheti. És mindez egészen, egészen elfogadhatóvá tud lenni… az együttműködésnek ez az öröme, a hősiessége, a bátorsága, az összekapaszkodása szinte mindent képes bennünk szentesíteni. Nagyon ijesztő! … Ehhez csak egy ellenségre kell valahol mutatni.
Nem megdöbbentő, hogy embertelenségekre vagyunk képesek abból kiindulva, hogy együtt, vállat vállnak vetve… ? S közben kinyírtuk azt a nyomorultat, de mi bajtársak vagyunk!
Ezért minden olyan közösséghez tartozás, melynek valamiképpen feltétele, belső logikája, strukturális sérülése, hogy mások ellen irányul, az nagyon-nagyon veszélyes. Nagyon. Amikor az összetartozásunkban benne van, hogy azáltal éljük meg a közösségünket, hogy másokat lenézünk, kicikizünk… Ezt strukturális bűnnek hívhatjuk.
Egészen ijesztő, úgy megerősíteni a közösséget, hogy újból és újból elevenen tartjuk, hogy kik a rosszak. Azért félelmetes, mert nagyon járható. Az emberi természetnek az egyik legmélyebb motivációs rendszerét szólaltatja meg." - (Pál Feri
http://palferi.hu/2012-201305.14.)

"A családban a fekete bárány, az országokban a kisebbségek vagy nemzetiségek, népek között egymás megvetése mindannyiunk számára ismert jelenségek. A közös ellenségek szerepe a csoportok összetartó erejében, azonosságuk megszilárdításában nagyon ősi gyökerű, az egyes ember esetében pedig a még éretlen személyiségre jellemző. Érett és reálisan pozitív önbecsülésű embereknek nincs szükségük mások utálatára, kirekesztésére, megvetésére, az ellenségkép fönntartására." (Pál Feri: A szorongástól az önbecsülésig)

Kis hazánk legnépszerűbb társasjátéka. Sajnálatos, hogy ezt a "pálferis közösségnek" nevezett több ezer fős, s talán tízezrek világképét befolyásoló csoportosulás, önjelölt vezetőikkel egyetemben sem tudja. Nem figyelik, csak rajongják a "Mestert", könnyebb gondolkodás, felelősségvállalás nélkül imádni őt. A káprázatos díszlet mögött középkori tudatlanság, hatalmi- és egyéb játszmák széles repertoárja vonul fel, az önigazoló magyarázkodástól  a gátlástalan visszaélésig. A "mundér becsülete"-hivatkozással árulás, lincshangulat, letiltás, betiltás és kitiltás, megalkuvás, elhallgatás és elhallgattatás, fenyegetés, bűntudatkeltés, kegyosztás és kegyfosztás, szolgálatnak álcázott uralkodás (a hatalom központosítása, a titkosszolgálati tevékenység és túlellenőrzés valóban sok és fárasztó munkával jár), no meg a tanítások és életrajzok meghamisítása, féltékenység és területféltés, a bármilyen módszert felhasználó politikai "iránymutatás", a tisztelet megkövetelése, ám meg nem adása, szabályok, melyeket kiagyalóik nem tartanak be, eszmecsere helyett a hit hiányát elfedő, térítő arrogancia, őszinte beszélgetés helyett ámítás, antiszemitizmus, homofóbia, vallási és szellemi türelmetlenség ...  A mindezekért való számonkérés visszautasítása, ahogy az "szent és sérthetetlen", önzetlen szolgálattevőkhöz illik. Minden úgy tálalva, hogy "Pál Feri is így gondolja". Hiszen egy kirakatban álló karizmatikus ember köpönyege alól minden eladható. S amivel leginkább csábítható a magányérzet elől menekülő tömeg: szemfényvesztő "cirkusz a népnek" és "haverok, buli, Fanta". Szomorú, hogy néhány hasznos, induló vagy már futó kezdeményezésre is árnyékot vet a rendszer. Illyés Gyula szavaival élve: "hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban". 
Maréknyi fiú (noha életkor szerint már nem azok,  annyiféle a habitussal, ahányan vannak, a kedves szendétől a rámenősen arrogánsig), számottevő holdudvarral. Valahol már rutint szerzett tehetségről árulkodó birodalomépítés ez. Övék "az ország, a hatalom és a dicsőség." Hogy ez egy kicsi játszótér? Már nem is oly kicsi. A társaságokban, családban, gyülekezetben, munkahelyen, szabadidős csoportokban uralkodó szemlélet határozza meg a nagyobb közösségek, egy ország, a világ dolgainak folyását.
A fenti felsoroláshoz tartozik a politikusok kedd esti alkalmakon való díszfelvonulása is. Pedig abból még soha nem jött ki jól az Egyház, ha önmaga világi hatalmat gyakorolt, vagy egyik papja valamelyik hatalmi oldal közelébe került. A tanítás szempontjából az ilyen helyzet előbb-utóbb hitelvesztéshez, fontos és eredeti üzenetek elsikkadásához, átírásához vezet. Így volt ez a történelem során mindig, most sem lehet másként. 

Kognitív disszonanica, megracionalizálás ... többé-kevésbé mind a sémáink körül pörgünk. Ám úgy tűnikA tíz spirituális úton terjedő betegség a magukat vallásosnak definiálókat sem kíméli. Legkivált pedig a Biblia, Ferenc pápa, Jézus és Pál Feri tanításainak felidézésétől válnak idegessé. Rajongott idoljuk  gyakran idézett példaképeit, Hamvas Bélát, Ram Tzut nem olvassák, nem értik, ismeretlenül is üldözik "felforgató" gondolataikat, szó szerint szemétnek címkézik őket. Az Egyházban még ma is tiltott kategóriába sorolt Anthony De Mello atyának csak a szép példázatai emelhetőek be a "közbeszédbe", az elgondolkodtatóan kínosak mellőzendők. Eszmecseréről, párbeszédről szó sem lehet. Ellenség minden, ami a szűklátókörűségbe nem fér bele. Így valójában ellenség maga Pál Feri, és maga Jézus is, ha a nevükben követnek el olyan bűnöket, melyeket velük szemben is elkövettek valaha. Az idők során többnyire bevált hatalmi taktikából meríteni persze lehet: ha valaki népszerűségét nem sikerül elnyomni, nosza álljunk mögé, toljuk a szekerét (ha még élő személy, egyúttal vásároljuk meg a lojalitását), evvel fényezzük a saját imidzsünket, és bővítjük a játékterünket is. Erre a játszmára számos példa akadt e kisközösségben is. Magam ehhez a kísérlethez nem voltam partner, talán nem is annyira tisztességem, mint alkati alkalmatlanságom okán.

Úgy hiszem, a szeretet nem elvakult rajongás, de ismereten alapuló megértés, elfogadás. Pál Ferit kényelmetlen lenne megérteni, ezért inkább nem figyelnek rá, így kellemesebb a köpönyege alatt játszóteret üzemeltetni és használni. Száműzendő minden és mindenki, aki szélesebb összefüggéseket tárna fel. Mivel már nem követem folyamatosan az eseményeket, csak néhány szembeszökő példa kívánkozik ide a közelmúltból. Ha valaki a homeopátia és lélek kölcsönhatásáról írna, vagy egy színházigazgató meghurcolása nyomán a homoszexualitásról - ez nem fér bele , csak a saját érdekeltségi körbe tartozó szolgáltatók, vendéglátóhelyek és politikai célok hirdetései. Tiltani valóak például a tematikus városi séták, ha éppen én szervezem őket - hátha nem ellenőrizhető, mit mondok egy Gandhi-szobornál, és mi történik az ő hatalomfitogtatásukkal, "népszerűségükkel", ha egy kápolnához vezető úton szabad eszmecsere folyhat...
"Reszketve kapaszkodás a keresztbe" - ahogy egyszer egy másik blog rövid időre oda-, majd gyorsan tovalibbent szerzője írta. Meglehet, hogy a kereszt is ürügy. Egymásba kapaszkodás, ám nem a személyiséget, lelket emelő módon, inkább egymás gyengéinek fényezése, megerősítő visszaigazolása.

Ez eddig két szereplő a játszmában. Mert kettő legalább kell. A félelemtől reszkető, vak, önállótlan, tekintélyfüggő, manipulálható tömeg, és akiket magukhoz vonzanak, a gondolkodás és döntés felelősségét helyettük készséggel átvállaló, hatalomszomjukat szolgálatként feltüntető emberek. Mindkét oldalon az  önállóság vagy a hatalomvesztés miatt aggódó emberekről szólok, és nem bárányokról, és nem megváltókról.  Belső és felső vezérlés híján külső vezetést igénylőkről, és  a saját félelmeiket vezér-szereppel leplezve, a felmerülő igényt örömmel kiszolgálókról. Mindkét részről dühös reakció jelzi, ha érzékeny pontjaikat éri inger, ott, ahol takargatni szeretnék fejükön a vajat. Aki hatalomfüggő, annak nincs énképe hatalom nélkül, nem él önreflexióval sem, így nem meglepő, ha minden, az egyenrangú kommunikációt célzó kezdeményezés kudarcba fullad. 

Ám itt van egy harmadik oldal is. Hogy Pál Ferinek mindebben hol a szerepe... Sokat beszél az eredendő figyelemhiányáról, mint őt szereplésre motiváló tényezőről. Hogy ez meddig tartható ellenőrzés alatt, s meddig visz el valakit, nem tudhatom. Azt hallottam többektől, hogy róla elnevezett közösséget nem akart. Ha ez így van, vajon miért hagyta magát mégis rábeszélni, miért adta át a nevét feltörekvő titánoknak felhasználásra, egyáltalán átadta-e...? Egy operatív gárdára volt szüksége? Elképzelhető, hogy adott át jogosultságokat egy maréknyi mélyen sérült kisfiúnak, akik úgy hiszik, az az önterápia, ha evvel visszaélnek? Nem tudom. Nem tudhatom, hogy vannak ezek a dolgok, de valahogy nem jól vannak... Valószínűtlennek tartom, hogy egy ekkora tömeg körülötte való mozgása során ne szerezzen tudomást egyről és másról. Hiszen volt olyan neki szóló beszámoló, melyről még én is hírt kaptam.  Sokáig úgy gondoltam rá, mint érett, nem paternalista emberre, aki nem játszik istent, nem nyúl bele abba, ami a "hívek" felelőssége. Azonban a nevében zajló események - őt idézve: strukturális bűnök, Hamvas szóhasználatával: létrontás - láttán nem tudom, mindez nem lépi-e már túl az efféle fenntartások kereteit.  Ha más nem, az legalább kétezer éve tudható, hogy a tömeg sosem jár a jézusi keskeny úton. 

Intermezzo 1. 
Egy püspök panasza: 
- Jézus akárhová ment, forradalom tört ki. Én meg akárhová megyek, az emberek teával kínálnak.
... Ha már millióan követnek, kérdezd meg magadtól, hogy hol hibáztál!

A napokban egy Ram Tzu-vers vallásosok közötti fogadtatásáról elmélkedtünk egy olvasómmal. Ő azt írta, hogy aki  ezt érti, átlátja ezt az álspirituális óvodai játszóteret. Jeleztem, hogy  itt éppen egy katolikus pap képes átlátni. Az olvasói válasz a hit egyik definíciója lehet: "ez csak úgy lehetséges, hogy valóban volt egy találkozása a Teremtőjével, s kiégetett minden "tudásra" való törekvést... s ez a találkozás úgysem az átadható kategóriába esik."
... Egyszer olvastam egy bölcsnél, hogy hálás azért, mert az ő mesterei közül egy se volt karizmatikus személyiség, így nem vonták el a figyelmet arról, amit tanítottak. 

Mindenesetre Pál Ferihez eljutni nem lehet, bennem pedig szaporodtak a kérdőjelek. Lassan egy éve, hogy - noha az ilyesfajta közösségektől távol tartom magamat, ebbe mégis -belekeveredtem. Tudom, személyre szóló tanítás van az idevezettetésemben. Ellentétben a sebeiket azóta terápiában vagy máshol gyógyító, valamely okból magukért kiállni nem tudó, hamar, többnyire szó és nyom nélkül elmenekülőkkel (elriasztottakkal és elkergetettekkel), vagy  a jó szimattal gyorsan továbblépőkkel, nekem bőven volt alkalmam új, külső és belső tapasztalásokat megélni. Tükröztem és tükröztek. Hasznomra vált. 
Vesszőfutásom  egy Pál Ferit idéző poszttal indult, melyben Babits antiszemitizmusáról beszélt, evvel illusztrálva, hogy a döntéseinket,  egész életünket gyógyulatlan érzelmi sérüléseink vezérlik, nem pedig az intellektusunk. Döbbenetemet osztottam meg, mert mindig szerettem, máig idézem istenes verseit. Antiszemita megnyilvánulások, majd a poszt letiltása, meghirdetett jogok kedvezményként való elvonása adott ízelítőt a később interneten túl is bevetett hatalmi arzenálból. 

Olyan szomorú! Hogy egy pálferisnek nevezett közösségi oldalon Pál Feri, Jézus vagy De Mello szavait provokációnak címkézik,  olykor cenzorok áldozataivá válnak... Pedig mennyi bölcsesség van bennük! És valóban provokálóak, hiszen kigondolóik is annak szánták őket, nem álomba ringatónak. 
És már ez a "zárt csoport"-oldal is... Eltorzult mi-tudat, valamiféle kiválasztottsági, felsőbbrendűségi szimbólum. Nem indokolja privát lelki élet folyása, mélyen magánéleti problémák egymás közti megosztása. Látszólag nem is tér el például a egy feldmáros nyílt csoportoldalától,  programok, táborok, a keddi alkalmak technikai problémái, a misék rendje, egyházzal, pszichológiai témákkal kapcsolatos sajtóanyagok vannak fent, elvileg semmi, ami titkolandó volna. Gyakorlatilag persze a cikkek szigorúan szűrve vannak, a szűrés paraméterei lassan immanensé váltak a legtöbb tagban, többek között Popper Péter, Feldmár András emlegetése is könnyen a vékony jégen járás attrakciójával érhet fel.   És a kirekesztő, szellemi-lelki korlátoltságról árulkodó megnyilvánulások... Kérdésre az az indoklás, hogy Pál Ferit védik, ám ő nincs jelen az oldalon. Meg egyébként is, kitől? Leginkább talán önmaguktól lehet érdemes. Zárt oldal, zárt elmék, zárt szívek? Nem tudják, hogy nem elég Pál Feri-t szervezni, hozzá misére járni, vele parolázni, együtt fényképezkedni, sajtóban nyilatkozni ... Nem tudják, hogy nem tudnak szeretni, nem tudják, hogy nem tudnak szeretetből példát mutatni a megbélyegzett melegeknek, buddhistáknak, zsidóknak, az eltérően gondolkodóknak ... Sem a rajongó tömegnek, sem azoknak, akiket elüldöztek vagy betörtek, és nekem sem. Pedig Pál Feri - túl a buddhista múltján, inkább mert hétköznapi pszichológiáról beszél, no meg a mai "spirituális" divathullámban sikk lett ilyen körökbe járni  - nem csak vallásos keresztényeket vonz. ... Jézus sem volt keresztény - tudjuk, ez sokkal később alkotott fogalom -, és nem akart irányítani, inkább tanítani, példát mutatni szeretetből. 
Olyan szomorú, ha  egy az Ő nevét kántáló közösségben is, a huszonegyedik században az öröm helyett a félelem fertőz, a félelem vonz be, tartja össze a nyájat, taszít ki vagy torzít el személyiségeket. 


Intermezo 2. 
A nyilvános bűnöst kiközösítették, s megtiltották neki, hogy a templomba menjen. Mérgét Istennek kiáltotta el:
- Nem engednek be, Uram, mert bűnös vagyok!
- Mit panaszkodsz? - válaszolta Isten. - Engem sem engednek be.
Intermezzo 3. 
Fogoly - szólt a Fő Inkvizítor -, avval vádolják, hogy arra bátorítja a népet, szegjék meg a törvényeket, tradíciókat, és szakítsanak szent vallásunk szokásaival. Beismeri bűnösségét?
- Be, uram.
- Továbbá, hogy keresi az eretnekek, prostituáltak, nyilvános bűnösök, a zsaroló vámosok, a nemzetünk gyarmatosítóinak, egyszóval a kiközösítetteknek a társaságát. Beismeri?
- Be, uram.
- És azzal, hogy nyilvánosan kritizálja és elítéli azokat, akiket Isten templomában tekintéllyel ruháztak fel. Beismeri?
- Be, uram.
- Végül pedig azzal, hogy átdolgozza, kijavítja és megkérdőjelezi hitünk szent tanait. Beismeri?
- Be, uram.
- Fogoly, mi a neve?
- Jézus Krisztus, uram.
Intermezzo 4. 
- Te presbiteriánus vagy?
- Nem, mi más gyűlölethez tartozunk.
...
A keresztény így szólt a buddhistához: Mi valójában testvérek is lehetnénk. De ez csak az idealistáknak és a butáknak való. A praktikusok számára a testvériség a hitek azonosságában nyilvánul meg. 
...
Hogy tökéletesen gonosz legyél, ahhoz nem kell a törvényt áthágnod. Elég, ha az utolsó betűig betartod.
...
A legtöbb ember hite, sajnos elég a gyűlöletre, de kevés a szeretetre.
(Anthony De Mello)

A külvilág érzékelésében nem juthatunk mélyebbre, mint ameddig önmagunk szemlélésében eljutottunk. Amit magunkban elfojtunk, azt hárítjuk, elhazudjuk és nemlétezővé szeretnénk tenni kívül is. Szembecsukással, fejelfordítással vagy erőszakkal. Babits példája naponta visszaköszön. Mind tartunk valahol az úton. Úgy hiszem, nagy baj akkor van, ha ön- és közámítunk arról, hogy hol... 

Megbélyegzés, kirekesztés, koncepciós perek, ellenségkép, bűnbakok és boszorkányüldözés. Munkahelyen, családban, kisebb és nagyobb közösségekben, nemzetben, egy frusztrált, önmagával szembe nem néző társadalomban bárhol. Hol vagyunk mi még Reményik Sándor csendes soraitól? A félelemből fakadó hallgatás nem belső békéből eredő csendesség,  a bűnök elnézése - legyen szó kisközösségről, nemzetről vagy emberiségről - legfeljebb ál-pacifizmus... Bűnrészességnek is nevezik.  
Az egyes emberekben megbúvó elfojtások, sebként gennyedő szorongások, önmaga elől is elrejtett motivációk "közösségépítő" ereje nyomán időről időre összegyűlik a szép számú asszisztencia egy máglyaépítéshez.

És árad a keresztényi - vagy bármilyen címkével feldíszített - gyűlölet. 




(Zárszóféle: A megbocsátáshoz - amint az a gyászfolyamatokban lenni szokott - az idő mellett nélkülözhetetlen a  harag lépcsőinek bejárása is. Persze a bocsánatkérés sokat segíthet... Elengedem ezt a történetet, eltávolodom ezektől az emberektől, és maradok Pál Feri online híve.  Lármázásom nyomán elmaradtak a nyíltan kereskedelmi és politikai hirdetések, talán - remélem, mert napi szinten már nem követem az eseményeket - a korábbi évek gátlástalan cenzúrája és a közösségi oldalról való letiltások is. Így is van még éppen elég eszköz - interneten innen és túl - a hatalmat szorongató kezekben. Ám talán sikerült hozzásegítenem néhányakat legalább ahhoz, hogy pontjaikat lecseréljék kérdőjelekre.  A felkiáltójelek ponttá szelídítéséért nem tehetek semmit. Magamért is ennyit tehettem itt. Úgy hiszem, tisztában vagyok a motivációimmal. Mindenki maga felelős a felébredéséért.)

Vonatkozó bejegyzések: 
Akiket Pál Feritől kaptam: Ram Tzu, Hamvas Béla és más...,
Rajongás, karizma, jelenlét... - Feldmár, Tolle...,
Gyengeségeinkből erősséget
Sosem élsz oly teljesen...

E blogbejegyzés publikálásához, publikációban való felhasználásához a Szerző engedélye szükséges. 
A magáncélú megosztási korlátozás okafogyottá vált, feloldom. A kéretlen "hírvivők" lelki élete miatt pedig csak szomorkodom, ha úgy gondolják, emberi apparátusoknak kell megfelelniük. Az első változat kiszabadult, érkeztek az újabb fenyegető, térítő és szitkozódó üzenetek. Ezek nyomán tovább írtam, és noha eredetileg nem terveztem, néhány nappal ezelőtt - nyomatékosítandó, hogy minden soromért vállalom a felelősséget - Pál Ferinek is elküldtem. Hogy átjut-e a védőbástyákon, esetleg csak az ér el hozzá, amit szeretne megkapni,  vagy hogy lesz-e változás, már nem az én dolgom. A "pálferis" oldalon közzé tettem - nem tudván, egy percig is ott marad-e -, majd az egész társaságból kiléptem.

Utóirat (2014. december): A végkifejletről a hozzászólásokban olvashat az érdeklődő.