2013. augusztus 23., péntek

Dualitásban, azaz "Legnagyobb bűn a gyávaság"...

Hát még ebben is egyetértettek.  Lévi Máté ex-vámszedő bánatára  Jesua és Woland még ebben is. 
Ó, az a pudlifejes mefisztói sétapálca...



Harminckét éve olvasom ezt a regényt. Eleinte mint tündérmesét, később teológiai, történelmi, politikai háttérrel együtt továbbértelmezve, ám jó ideje megrekedtem e téren a fejlődésben, manapság pedig már csak egy-egy kedvenc részletet lapoztam fel. Jó néhány feldolgozást láttam már filmen és színházban, többségük nem tetszett (Az Arvisura Társulaté és - meglepő módon - a Solymári Fészek Waldorf Iskoláé igen). Pedig tizenhét évesen csak ezért a darabért utaztam le egymagam Kaposvárra... 
Csodás másokkal együtt - például egy filmklubban - újragondolni mindazt, amit eddig tudtam vagy tudni véltem, és még harminckét évnyi gondolkodni való információval gazdagodni néhány óra alatt.

Eddig nem tudtam, hogy a vallásos orosz népnek a moszkvai pátriárka székhelye jelenti "Jeruzsálemet", a keresztény spiritualitás központját. A két helyszín, a két idősík, az események és szereplők egymás tükörképei. 

Most állt össze, hogy Jesua és Woland egyaránt provokálják a környezetüket. (Ahogy nemrég a melegfelvonuláson elhangzott: a társadalmat muszáj provokálni, különben ezer év alatt sem változik.) A sötétségben fuldokló, ördögi Moszkvába Woland mint Lucifer hozza el a fényt egy kis időre, s néhány ember számára a megtisztulást. Csak filmen elég erős a vizuális inger ahhoz, hogy feltűnjön a tisztítótűz, a város szemetét elsöprő vihar, szennyesét elmosó zivatar... és a komor felhők között - épp az elmegyógyintézet fölött - az isteni szövetség jele, a szivárvány. 
Azonban a legnagyobb felismerés számomra az, hogy itt, ahol élünk, a fizikai síkon igenis létjogosultsága van a dualitásnak. Manapság divatos ál-spirituális körökben azt hajtogatni, hogy "mi, Felébredettek már kiszálltunk a rendszerekből, nem támogatjuk a hatalmi játszmákat, nem járunk szavazni, nem foglalkozunk politikával... ti, akik alusztok, meg még csak pörögjetek". Eddig is úgy gondoltam, ez kibúvás a felelősségvállalás alól. Most az is megviláglott, hogy emögött is félelem lapul. Könnyebb a "spirituális magasságokra" hivatkozni, mint figyelni, a legjobb tudásunk szerint döntés hozni, és elviselni annak kockázatát, hogy talán mégsem jól döntöttünk. Mert mi még nem tudunk kiszállni a rendszerből, legfeljebb csökkenteni az érintkezési pontokat. Ám szembe kellene nézni azzal, hogy amíg használjuk az utakat, a tömegközlekedést, a közműveket, a pénzt, amíg vásárolunk, gyógyászati szolgáltatásokat veszünk igénybe, vagy bármely hozzátartozónk él hasonló eszközökkel, amíg nem mindegy, hogy hazánkban béke van-e vagy háború, igenis benne vagyunk a rendszerben, s annak alakulásáért felelősek vagyunk. Hogy a másokért, "idegenekért" való felelősségvállalásról még ne is beszéljünk...
Bizonyára vannak olyan szférák, ahol valóban minden Egy, a jó és rossz fogalma csak emberi címke... S ezt érdemes tudnunk, nem felednünk. 
Ám míg a földszinten élünk -  fizikai síkon, anyagba zárva, anyaggal körülvéve-, hiába tettetjük, hogy ez itt már a negyedik emelet, ámíthatjuk magunkat és környezetünket, a látó szemnek mégis nyilvánvaló a hamisság. 



Babits Mihály: Az Isten és ördög...
Az Isten és ördög két jó hivatalnok.
Mennyivel vadabb lett és gazabb a világ,
mióta az Ember, e gyenge akarnok,
viszi mindkettőnek ürült hivatalát!
Mint a gyermek, épít és rombol is egyben.
Épít, hogy legyen mit rombolni. Felhőket
karmol házaival; majd fölibük szökken
és nagy diadallal lebombázza őket.

De talán úgy kell és már elvégeztetett.
Én már összeomlott városokat látok.
Vad paloták helyén csöndes romhegyeket,
s betonok gőgjéből törmelék sziklákat.
Szakadt drótok lógnak, mint a tavalyi gaz
s messze tereket fed a vasak selejtje:
feledt célú gépek hullamezeje az,
ahol a rozsdának nyil virágoskertje.

A megmaradt ember kibúvik tornyából,
Gyilkos ülledékek foszlanak a völgyben.
Van-e még friss szellő eleven virágból?
Vannak-e ép csirák a mérgezett földben?
Óh lesz-e még jó íz gyümölcsben, italban?
Lesz-e jámbor állat a gyilkos gép helyett?
S a megehült pásztor fogja-e, mint hajdan,
nézni még óriás óráját, az eget?

Mit mutatsz minekünk, te nagy, sima óra,
magunk gyilkosává ítélt embereknek,
Vagy átallod sorsunk jegyezni, mióta
gonosz kis órákat gyártunk tehelyetted?
Közönyösen tűz rám vad arcod. Itt állok
a fa alatt, mely pár aszu meggyet ad még,
s úgy érzem hogy ingád vagyok és himbálok...
Csak ringass, míg bambán végkép elaludnék!



(Vonatkozó blogbejegyzés még: Kivonulók, avagy mi fán terem a spirituális egoizmus)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése