...
Mi az ami elavult?
Mindenek előtt
elavult az a gondolat, hogy a rendet ki lehet találni, és ezek szerint az
emberi életet át lehet alakítani, új létezést lehet teremteni, új kultúrát
alkotni, a történetet megváltoztatni, új vallást, új társadalmat, új filozófiát
lehet kigondolni. Ezek a fogalmak, hogy világnézet és filozófia és vallás és
gazdaság és történet, kultúra, elavultak. Ezekből legfeljebb rendszer építhető,
azt pedig tudjuk, hogy helyes rendszer nincs. Minden rendszer érvénytelen. A
rend pedig nem található ki, mert az minden helyen és időben azonos és adva
van, éspedig a világgal és a létezéssel együtt. A hagyomány rendje
preegzisztens, vagyis a kezdetek kezdete el tt megvolt, és a világ a rend
gondolatából keletkezett.
Az egykaszt-hatalom
elavult, akár papi, akár lovagi, akár polgári, akár munkás, a
hozzátartozó életberendezkedéssel együtt; mert az ember nem
fantazmagórikus kollektívumban él, hanem társadalmi hierarchiában, és
mindig is abban élt, és az ép közösség rendjének fenntartásában minden kasztnak
részt kell venni. Az egykaszt-hatalom rossz. Akármelyik kaszt gyakorolja.
A kaszttalanság még rosszabb.
Elavult a népnek, a
nemzetnek, a fajnak mint életképes közösségnek fogalma, mert csírája a
versengésnek és a viszálynak, a féltékenységnek és békétlenségnek, a bárgyú
büszkeségnek és az intrikának és a hazudozásnak.
Elavult az a
politika-fogalom, amely a kasztok és a népek gyűlölködésében az ellentéteket
nem kiegyenlíti, hanem szítja és fenntartja.
Elavult a vallás,
mert a hitvallások különbségeiből elválasztó és ellenséges közösségeket teremt;
a meggyőződések sokszerűsége nem anarchiát teremt, hanem a szellem
gazdagságának jele. A papság a vallást elárulta a totalitárius hatalomnak, a
lovagi kaszt a hatalmat elárulta a pénznek, a polgárság a földi javak bőségét
elárulta a hitvány és silány életcéloknak; a proletariátus, amely sajátos
életrend megteremtésében improduktívnak bizonyult, nem volt
képes másra, mint a polgári életeszményeket még alacsonyabb színvonalon
megvalósítani, a hirdetett felszabadulás helyett munkaterrort hozott, és
szolgaságot. ("Az ember lényének tisztaságát veszti el azon a napon,
amikor szolgává lesz.")
Elavult a tudomány,
amely nem a hiteles megismerés, hanem a polgári, később a proletár totális
hatalom gyakorlatának ideológiája, és szállítja azokat az eszméket és
eszközöket, amelyeknek segítségével az emberiség fölött gyakorolt erőszak, az
emberiség kizsákmányolása, és a valóság elhazudása könnyebb és biztosabb.
Hol az ellenség?
Az ellenség az
apparátus. Nem volt könnyű megtalálni. Csaknem mindenki tudta, hogy az ellenség
életrontó hatalom, már csak azért is, mert csaknem mindenki azonos okoktól
szenvedett. A sötét pontot azonban a technikában keresték, többen az államban,
a gazdaságban, a természettudományban. Az
apparátus egyetemes létrontásrendszer, amely az emberi lét minden
területén, technikában, államban, tudományban megnyilatkozik.
Jellemzője, hogy
személytelen. Mint életrend jelentkezik, éspedig mint ésszerűség,
amelynek előnye, hogy könnyen megvalósítható, mert gyakorlati és hasznos.
Mint józan okosság jelentkezik, amely a dolgokat megkönnyíti és
leegyszerűsíti. Tévesen és
felületességből az ellenségnek a gépet tartották és tartják, mert abban a
hiszemben vannak, a hogy lényeg a mechanizálódás. A mechanizálódás azonban
mer külső mozzanat; az apparátus életrontás. A gépiesítés az apparátus
következménye. A gombnyomásra működtethet organizáció. Mert a technika nem
autonóm koncepció, hanem – különösen modern alakjában, mint rakéta
és atomtechnika, távkémkedés, mesterséges agyvelő – a létrontás
apparátusának eszköze.
Az apparátus
legerősebb hatalmi területe nem is a technika, ez csak az apparátus képének
kézzelfogható megjelenése; a legnagyobb hatalom a hivatal (bürokrácia). Iparvállalat,
bank, párt, hadsereg, tudomány. Ahol az élet szervetlen organizációvá alakul
át, vagyis ahol az apparátus embert vezényel. Régebben az apparátus nem is volt
felismerhető; a nagyméretű
pénz-, hadi-,
politikai apparátusok a második világháború után keletkeztek. Az apparátus
már nem teljesen összefügg egyetemes és egységes létrontás-rendszer, de a
század hatvanas éveiben már minden jel arra vall, hogy a démoni sötét
szövetségek jegyében az egész lakott földre, és az egész lét területére kiterjed.
Ami pedig a legfontosabb, kétségtelenné vált, hogy
azt senki sem
csinálja, hanem legyőzhetetlen hatalommá, mint mondják, emberi akarattól
függetlenül lett. Ezt megelőzően a Nagyinkvizítor-korszakban a létrontás emberi
iniciatívára történt. Ez volt a vallásos (klerikális) és politikai abszolút
hatalom ideje. Azóta kiépült a totálitárianizmus, a technika és a tudomány, a
létrontás-apparátus három intézményesített aktivitása. Mert a Nagyinkvizítor
tevékenysége még csak az volt, hogy ahol a világosság jelentkezett,
beavatkozott, és azt eloltotta. Az apparátus olyan rendszert valósított meg,
amely a világosság megjelenését eleve megakadályozza, sőt a sötétség és a
rabság dicsőítésére formulákat talál ki, és az intakt és hiteles létezés
ellen egységes elméleti hadállást vesz fel, amely a létrontásban való
berendezkedést életvesztés terhe alatt kötelezővé teszi. Annak, aki
a létrontáson kívül áll, nem ad kenyeret. A Nagyinkvizitor esztétikusan
korrupt volt, és a polgárság ebből a mondén korrupcióból még valamit
megőrzött. A totalitárius korrupció a cs cseléké. Ott az ember még akárki,
itt senki.
Az ember persze
azokat az eszméket, amelyeket megvalósít, nem maga gondolja ki. Az életet
irányító gondolatok természetfölötti létszintről sugároznak, ezért egészen
ritkán történik meg, hogy azokat csak egyetlen kivételes ember fogja fel;
azokról többnyire több ember szerez tudomást, egymástól távol eső
helyeken, egymástól teljesen függetlenül. Ilyesmit mond Platón is, amikor
az ideákról beszél. Az emberi létet befolyásoló eszméket magasabb, főként
tágabb létszintről kapjuk, és ezek azok, amelyek életünket irányítják.
Természeti lényünk ezeknek az eszméknek csupán a földiségben megvalósító
szerve. Az ember csak afölött dönt, hogy milyen erőt fogad magába, és azt
milyen mértékben valósítja meg. Az ember természetén és jellegén változtatni
nem tud. Ezért az élet ellen elkövetett bűncselekmények, gyilkosság, háború,
kivégzés, nemcsak igazságtalanok, hanem tökéletesen értelmetlenek, mert az
ember
életét veszik el
olyan cselekményért, amely cselekmény ösztönzése nem az emberben van.
Az élet maga ártatlan, és semmi egyéb, mint méz, mint a Vedanta mondja. Az
emberbe az élettől független idea, gondolat, eszme sugárzik, és ennek
sugallatára vagy kényszerére cselekszik.
Ez a hagyomány
tanításának egyik leglényegesebb része; azzal egybekötve, hogy a hagyomány
megtanít arra, miképpen kell a gondolatokat és eszméket egymástól
megkülönböztetni, és
azokat természetük szerint felismerni. Ez a diakrizisz pneumatón, a szellem
megkülönböztetése, amelyről az Evangélium beszél. A diakrizisz pneumatón a szellem-i
kaszt tudása volt, hogy az ember a káros és a kedvez szellemeket egymástól el
tudja választani, a kedvezőeket befogadja, a károsakat ne eressze magába. A
szellemi kaszt ezt a képességét Európában már igen korán, Krisztus után a
második században elvesztette, éspedig elvesztette azért, mert a klérus a
hatalom erőit magába fogadta, és a világuralom eszméjének önmagában teret
nyitott. Azóta abban a végzetesen téves antropológiai felfogásban élnek, hogy
amit az ember mond és tesz és gondol és hirdet és megvalósít, az az ember
egyéni találmánya. Aki szellemi szinten egymással szemben áll, az sohasem az
ember és az ember, hanem a fensőbb erők befolyására testet öltött gondolat és
gondolat, és nem az embert kell elpusztítani, hanem ismerni kell azt az eljárást,
amellyel a káros gondolatot hatálytalanítani lehet és kell.
Az apparátus nem az
emberből származott, hanem fensőbb gondolat megvalósítása. Az apparátus
emberben sehol sem fogható meg, és nincs senki, aki magát azzal teljes
mértékben azonosítani tudná. A fensőbb befolyásra megvalósuló eszmékkel szemben
az erőszak alkalmazása hiábavaló. Csak a brahman (szellemi kaszt) rendelkezett
azzal a tudással, amely a helytelent felismeri, azzal szemben a helyeset
fel tudja ébreszteni, és a helytelent hatálytalanítani képes. Ahogy az
Evangélium tanítja, a rossznak nem szabad ellenállni. A rossz ellen való harc
káros, mert az a rosszat védekezésre kényszeríti, s ezzel helyzetét megerősíti.
Ez az öreg Tolsztoj tudása. Ez Gandhi tudása. Nem ellenállni. A károsnak megfelelő, de
világos és tiszta erőt sugárzóvá tenni, és akkor a káros eltűnik (szatjagraha).
Ami ma történik, az
pontosan a fordítottja. Az ember az eszméket egymástól nem tudja
megkülönböztetni, a káros erőknek szabad működést biztosít, és ezek az erők
egyetlen, az egész földre kiterjedő organizációvá sűrűsödtek. Nincs
szellemi kaszt, nincs brahmani tudás. A gnosztikusok ismeretei, amelyek még
ennek birtokában voltak, elvesztek. A diakrizisz, a főpapi tudás,
ismeretlen.
Szabad-e
kiengesztelődni?
A baj oka a korai
kiengesztelődés. Semmiféle ma fennálló közösséget nem vállalok. Se nép, se
nemzet, se kaszt, sem osztály, se faj, se vallás, se világnézet. Az egyetlen
közösség, amelynek érvényét magamra elismerem, a szentek közössége, az Egyház*.
Az emberiség egysége az Evangélium jegyében. Egyedül lenni őrület, de inkább
őrültnek, mint korruptnak lenni. A klérus, a hadsereg, a nagyipar, a bank, a
nemzet, az állam, az egyetem, a szocializmus, a
fasizmus, a kommunizmus, a mondén polgár, sőt a mondén proletár, egyetlen létrontás-apparátussá
szövődött, amelyen belül permanens hadiállapotban vagyunk. Amit
úgy hívnak, hogy létért való küzdelem. Ezt az életrendet nem ismerem el,
és azt törvénytelennek tartom. A hadikészültség gyilkosságkészültség. Vagy
kompromisszum. A kompromisszum
a valóságban erőtlen ember megoldása, ha nincs ebéd, legalább a morzsák.
Eredmény az álpacifikált ember, kis élvekért eszeveszetten rohanni a
megsemmisülésben való szétszóródásba. Az egész felől pedig mélyen
hallgatni, úgy tenni, mintha múló zavar lenne, és azzal vigasztalódni,
hogy elvégre a történetben mindig így volt. Amely ellen csak
egyetlen magatartás lehetséges: a leghatározottabb és minden ponton
megalkuvás nélküli ellentmondás. Anathema.
Nincs
kiengesztelődés. Az embernek a maga számára a világ egész gyűlöletkészletét le
kell foglalnia, hogy ne engedjen, és ne legyen képes engedni. Kell, hogy az
ember radikális emberiessége ebben a gyűlöletben legyen. A bőszültség az én
kiengesztelődésem. Sehol, senkiben semmiféle létrontást nem tűrök.
A csoda helyszínén
Az apparátus csoda.
Teljesen mellékes, hogy realitásnak hívják. Ma már, mondják, nincs csoda. De
van. Az, amit realitásnak hívnak, csoda. De az ocsmány csoda. Nincs benne hit?
De van. Hit a szemétben. Az apparátus csoda, mert csoda, hogy az ember, aki
rendezett és normális és hiteles létezésben az élet javaiból részét ki akarja
venni, miképpen teremthet olyan feltételeket
és körülményeket, amelyek között e javakhoz vagy hozzá se jut, vagy azokból
akármilyen keveset is, csak elaljasodása árán érhet el. Csoda, mert pontosan az
ellentéte áll fenn annak, mint amit az ember megvalósítani kíván. Kétségtelenül
a piszkos és a ronda csoda, a tévedés, a vakság, az immoralitás, a
zaklatottság, a hitványság, a hazudozás, a romlottság, a bűncselekmények,
a komolytalanság, a lényegtelenség csodája, ismételten, tekintet nélkül arra,
hogy ezt realitásnak hívják. Csoda, mert ez a világ itt fordítottja annak, mint
amire az ember sóvárog, mégis itt van, szuggesztív káprázatában, a lényeges
valóságot elborítva és elnyelve és varázslatában feloldva. Feltétlenül csoda,
mert az ember intakt életet akar élni, és ténylegesen létrontásban él, ami
természetes úton nem magyarázható. Ez a rossz csoda. Csak ezen belül
támadhat ilyen gondolat, hogy létért való küzdelem. A valóság viszont a
létért való gondoskodás. Ez a normális. Csak rossz csodán belül lehet
gyilkosságkészültség vagy kompromisszum, és lehet az egész fölött
hallgatni, és lehet azt elhazudni.
Simone Weil azt
mondja, hogy a rossz az, amikor az életet gyökeréről letépik, és ez
többé-kevésbé olyan, mint a halál. Az életet beszövi és elhomályosítja és
megmérgezi, és az ember a rosszban egyedül és támasz nélkül marad, és ami a
legfélelmetesebb, a lélek szeretetre képtelen és elhagyatott. De ez kevés. A
rosszban nem az emberi élet romlik meg csupán. A rosszra az egész világ
visszhangzik. A rossz támadás a létezés ellen. Ezért világméret . A rossz nem
bűn, annál mélyebb és hatalmasabb. A rossz létrontás, amely a világ minden pontját
éri. A teremtést bevonja és elsötétíti, és kísérletet tesz arra, hogy a létezés
egészének fényét kioltsa.
Nem emberrel állok
szemben. A bennem levő igazság és világosság a létrontás csodájának sötét
hatalmaival áll szemben, és az ezekkel való kiengesztelődés tilos. Az emberrel
ki kell engesztelődni. Az ember a káprázat csodájában él, és mindig is abban
élt, a csodában szendereg félálomban, nem is tud teljesen felébredni, csak a
brahman, a szellemi lény. Az Evangélium az élő emberrel való kiengesztelődést
tanítja, de a létrontásnak soha egy arasznyit sem engedett, és azt
törvénytelennek tartotta.
Mire tanít a
kereszténység?
A kereszténység nem
vallás. A vallás történeti és társadalmi és szellemi eredetű, dogmatikával és
papi szervezettel és szertartásokkal. A kereszténység a normális létben való magatartásról
szóló tanítás.
Van dialektikus
megszólítás. Mintha egymással zárt rendszerek beszélnének. Általában vita, mert
zártságát egyik se tudja feladni. Problémákról van szó. Tételek hadakoznak, és
meg akarják egymást győzni. Igazolás és bizonyítás. Az ember tételekbe és
rendszerekbe építette
bele magát. A nyelv
dialektikus logosz lett, tulajdonképpen az emberen kívül. Nem
egymással beszélnek, hanem elvont tételek viaskodnak. Van egzisztenciális
megszólítás, amelyben nincs rendszer és probléma és bizonyítás, és nincsen
tárgyi kérdés. Az emberrel állok szemben. A nyelv itt egzisztenciális logosz.
Szemtől szemben állunk, és kinyíltunk, és egymást megérintettük. Fedetlenek
vagyunk, és egymás szavával egymást átvilágítjuk. Együtt vagyunk. Jézus soha senkit sem szólított meg
dialektikusan, és soha nem beszélt tárgyi kérdésekről, és nem vitatkozott, és
nem bizonyított, hanem mindig az ember lényét érintette meg. Nem érvek.
Nem védelmi
rendszerek. Nem kérdések; nem, hogy bűnös, vagy bűntelen. Most hozzád beszélek,
megnyíltam neked, és nyílj meg nekem. Eressz engem magadba, ahogy én téged magamba
eresztelek.
Az Evangélium
egzisztenciális logosz, és nem tételekre tanít, hanem az embert megszólítja. Az
ember, aki fedetlen és nyílt és egyszer , és aki a megszólításra válaszol,
arról a védekező zártság lefoszlik. Az Evangélium az egzisztenciális logoszt
alétheiának, vagyis igazságnak nevezi, mert alétheia igazságot és
leplezetlenséget jelent egyszerre. Aki leplezetlen, az nyílt,
vagyis átvilágított,
végül is igaz. Aki az
átvilágítás elől elzárkózik, az nem nyílik meg, helyette a tétel kezd beszélni,
az elv, a kérdés, az érv, az vitatkozik, és az dialektikus. A teljesen
átvilágított lényt az Evangélium gyermeknek nevezi. Az elzárkózás dialektikus archetípusa
a farizeus, aki a megszólítást hallva elbújik, és a szóra tétellel válaszol, és
érvel és vitatkozik és védekezik és elkülönül, mert farizeus (perusim) héberül
annyit jelent, mint elkülönült. A farizeus mindig talál kifogást arra, hogy
magát elkülönítse, és ne kelljen a többivel együtt lenni, és rendszert épít,
vagyis börtönt, legyen az épület vagy állam vagy elmélet, és abba önmagát
bezárja. Az Evangélium az embert egzisztenciájában szólítja meg, abban, ami
gyermek és romlatlan marad mindenkiben és mindig és minden körülmények között.
Aki megnyílik és válaszol, az aléthész, vagyis fedetlen, vagyis igaz. Aki magát
lezárja, az dialektikus,
élethazugságban és külön marad, egyedül és önmagának, és a hívást visszautasítja.
Aki a hívás elől elbújik, azt Jézus sem tudja megnyitni. Az egzisztenciális
logosz az egyetlen ma, amely az apparátust oldja. A gondolkozásban, a művészetben,
de főképpen az élő beszédben. Mert az egzisztenciális megszólításra felébred a gyermek,
az ember eredeti lénye (Guénon: état primordial, Böhme: Urstand), és az út a létezés
alapállására való visszatéréshez megnyílik. Az igazság (alétheia, fedetlenség)
az apparátust felbontja.
Mit tegyünk?
Nem tehetünk mást,
mint a hívásnak engedünk, és tovább hívunk. Az infámis csodának határozottan,
félreérthetetlenül, világosan, egyszerűen, gyökeresen, minden ponton, megalkuvás
nélkül ellenállni. Nem az ember ellen, mert mindenkiben él a hiteles és a tényleges
ember, al-insân al-kâmil, amint a szufi nevezi, semmiféle romlásban nem pusztul
el, és nincsen sötétség, amelyből ne lenne képes felébredni. Az emberrel ki
kell engesztelődni. A megbocsátás és a megbékülés kötelez . De semmiféle megnyugvás nem
engedélyezhető, hogy az ember a korrupcióban megbízzék, és az apparátusban
eszmélete elhomályosodjon, és úgy tegyen, mintha minden rendben lenne, és
a sötétséget letagadja és elhallgassa, sőt annak védelmére elméleteket
építsen.
Mit jelent
kiengesztelődni? Semmi esetre sem a létrontást megbocsátani. Ennyire nem megyünk.
Jelenti azt, hogy nincs féltés többé. A bőszültség a létrontó hatalmakkal
szemben megmarad, sőt ezt fokozni kell. De tudomásul kell venni, hogy a
létrontásnak nincsenek sanszai. Ez az egész itt rögtönzött és ideiglenes,
hazárd és komolytalan, és nem tartható. Az apparátus csak egyet tehet, az
emberiséget elpusztítja. De bármi történik is, az emberszeretet kötelező,
éspedig éppen olyan határozottsággal, mint ahogy – míg a létrontás folyik,
csak egyetlen tenyérnyi helyen is folyik – a kiengesztelhetetlen
ellenállást fenn kell tartani. Azáltal, hogy az ember a hívásnak enged,
vagy azelől elzárkózik, ítél önmaga fölött.
Az idők végén,
mondják, a kezdet visszatér.
(részlet a Patmosz
III.-ból)
*Hamvas az Egyház fogalma alatt - mint az a szövegösszefüggésből kiderül, nem az intézményt érti.
*Hamvas az Egyház fogalma alatt - mint az a szövegösszefüggésből kiderül, nem az intézményt érti.
(Ajánlott cikk a
témához - Jézus haver meggyógyít?: http://index.hu/tudomany/2013/06/02/jezus_haver_meggyogyit/?utm_source=facebook&utm_medium=share&utm_campaign=action_ids=594124603953988&fb_action_types=og.recommends&fb_source=timeline_og&action_object_map=%257B%2522594124603953988%2522%253A555718374470587%257D&action_type_map=%257B%2522594124603953988%2522%253A%2522og.recommends%2522%257D&action_ref_map=%255B%255D&token=4521bc45214d0d61add7c95b0ee30275
Vonatkozó poszt még: http://utkozben-ontheway.blogspot.hu/2013/05/akiket-pal-feritol-kaptam-ram-tzu.html)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése