2013. március 16., szombat

Egy színész és egy szúfi a felelősségvállalásról

"Én soha.
Mert mi soha. Csak ők.
Vagy csak ő.

Mert miatta csúszom el a havas járdán, mert nem takarította el a havat. Mert miatta nem érek oda, mert nem tud vezetni.
Mert miatta kések el a munkából, mert nem találja a pénztárcáját reggel a péknél. És végtelenségig lehet folytatni a sort. Mindig miatta történik valami, én soha. Mert én mindig megteszem, megtalálom, elvégzem, elmondom.

És ezt szépen lassan el is hisszük magunkról, ahogy egyre felnőttebbnek gondoljuk magunkat. Mert én, különb vagyok, sokaknál. Mert mi egyre különbek vagyunk másoknál. MI igazán mindenkinél különbek vagyunk. Kevés olyan hely van, ahol annyi „különb" ember él, mint itt Magyarországon. És olyan fájdalmas látni, hogy ebből viszont semmi sem érződik. Mert csak az üvöltésünket lehet hallani, hogy kinél és hogyan vagyunk különbek és jobbak és magyarabbak, és ilyenebbek, meg olyanabbak. És mindent ők csinálnak rosszul. Érdekes, hogy nem tűnik fel nekünk, hogy ha mindannyian különbek vagyunk, akkor ki k azok, akik aztán valahogy mégsem. Hisztériás gyerekként sivítunk, hogy ki a hibás mindenért, és odavágjuk magunkat a földhöz és azt várjuk el, hogy másokat büntessenek meg. Csak közben elfelejtjük, hogy felnőttünk. És ez már nem játék a homokozóban. Ez már vérre megy, és ezt akár lehet szó szerint is venni. A gyáva ember nem vállalja a tetteiért a felelősséget. Mert fél. És könnyebb és egyszerűbb a többiekkel együtt ordítani, mert még azt is csak tömegben meri.
A gyereket felállítjuk a hisztiből és szembesítjük a tetteivel.
Mi felnőttek, és okosok, és bátrak, és egyenesek és becsületesek, mikor fogunk szembesülni tetteinkkel? Mikor mondjuk, hogy mi, az ők helyett?
Mikor merünk valóban egymásra nézni, és nem mutogatni?
Mikor leszünk valóban felnőttek, és mikor leszünk végre különbek önmagunknál?" (Alföldi Róbert, Humana Magazin)

sufi.jpgEgy éjjel a tolvaj, amint éppen megkísérelt bemászni egy ház ablakán, leesett, és eltörte a lábát, mert kettétört az ablakkeret.
A bíróságon beperelte a ház tulajdonosát, aki azt mondta:
- Pereld be az asztalost, aki az ablakot beillesztette.
Az asztalos azt mondta:
- Az építőmester nem hagyott megfelelő ablaknyílást.
Amikor az építőmestert behívatták, ő azt mondta:
- Hibámat egy gyönyörű nő miatt követtem el, aki éppen arra haladt, miközben az ablaknyílással bajlódtam.
Megtalálták a nőt, aki így védekezett:
- Csodálatos ruhát viseltem, egyébként senki sem szokott észrevenni. A ruha az oka, a rafináltan ráfestett tarkabarka csíkok miatt.
- Most, hogy tudjuk, ki a vétkes, hívjátok ide a kelmefestőt, mert ő a felelős a tolvaj eltört lábáért.
Megtalálták a kelmefestőt is, akiről kiderült, hogy a hölgy férje, és - maga a tolvaj volt. (szufi tanmese)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése